A pillanat, amikor elvágtam a zsinórokat: Nem leszek báb többé!

A pillanat, amikor elvágtam a zsinórokat: Nem leszek báb többé!

 Ma reggel még úgy ültem le az asztalomhoz, mint aki végre megérkezett. Kezemben voltak a kulcsok, előttem a feladatok, és a lelkemben az elhatározás: ez lesz az én nagy gyakorlati vizsgám. Látni akartam, hogyan kezelem a helyzeteket az „új” énemmel. Stabil voltam, csendes és fókuszált.

Aztán jött a fordulat. A hír, hogy az elődöm váratlanul meggondolta magát és visszatérne, a cég pedig a „biztonsági játékot” választotta.

Régebben egy ilyen hír összetört volna. Talán sírtam volna, talán pánikszerűen alkudozni kezdek, vagy csendben várok a soromra, mint egy tartalékjátékos, akit bármikor elővehetnek vagy félretehetnek. De ma valami más történt. Belül, a lelkem legmélyén éreztem meg a fáradtságot. Azt a fajta kimerültséget, ami nem az alváshiányból fakad, hanem abból, hogy túl hosszú ideig próbáltam erős lenni egy olyan szerepben, ami soha nem volt az enyém.

Rájöttem: ez a „bábu-lét” volt az életem legfőbb mintája és motívuma eddig. Minden területen.

Mindig hagytam, hogy mások mozgassák a szálakat. Hagytam, hogy az ügynökségek, a körülmények vagy a megfelelési kényszer rángasson. De ma eljött a pillanat, amikor a lelkem azt mondta: ELÉG. Nemet mondtam a hitegetésre. Nemet mondtam a bizonytalanságra és arra, hogy aprópénzért áruba bocsássam a méltóságomat. Elküldtem a levelet, és ezzel nemcsak egy munkát hagytam ott, hanem egy egész elavult rendszert. Megírtam az igazat: átmentem a vizsgán, tudom, mit érek, és ez az érték nem eladó.

Nem leszek a bábja senkinek sem.

Egy bábút lehet rángatni, dobozba zárni, majd elővenni, ha szükség van rá. Én viszont egy önazonos nő vagyok. Lehet, hogy most fáradt vagyok lelkileg, mert a zsinórok elvágása nagy erőt igényelt, de ez a fáradtság most a szabadságom illata.

Ma este nem irodai kulcsokat viszek haza, hanem valami sokkal értékesebbet: az életem irányítását. A váram nem egy recepciós pult, hanem az önbecsülésem. A zsinórok lehullottak. Most pihenek, és végre a saját lábamon indulok tovább.

Írd meg kommentben, te mit tennél ebben a helyzetben!